Vendégváró rakott tojás :)

Vendégváró rakott tojás :)

 

Recept:

- 6 tojás

- 2 zöldhagyma

- 10 dkg füstölt szalonna

- 10 dkg konzervkukorica

- 5 dkg reszelt sajt

- Só, bors, pirospaprika 

A szalonnát apró kockákra vágjuk és megpirítjuk, kiszedjük a zsírból.

A tojásokat 3 edénybe kettesével felverjük, sózzuk, borsozzuk. Az első edénybe belekeverjük a kukoricát, a másodikba az apróra vágott zöldhagymát, a harmadikba 1 kiskanál pirospaprikát a kiolvasztott szalonnapörccel.

Serpenyőben a zsírt felhevítjük és beletöltjük az első edény tartalmát és egyben sütjük, mint a lepényt átfordítva a másik oldalára is. Minden edény tartalmát így sütjük, majd egymásra rakjuk a lepényeket úgy, hogy a lapok közzé reszelt sajtot szórunk ,ez megolvad és összefogja a három réteget. Pogácsa szaggatóval vagy pohárral kerek formákat szaggatunk belőle és már tálalhatjuk is.